2010. szeptember 13., hétfő

Woodland Violet Sampler











Nem olyan régen mutattam ezt a TST mintát.
Újra kellett kezdenem, mert egy kicsit elnéztem:)
Először is kevesebb anyagot vágtam le hozzá,
majd a fonalat sikerült "cse" számmal megvennem.
A negyedik mintasornál tartottam már mikor rájöttem,
hogy valami nem stimmel , mire rájöttem, hogy a
681-es zöld helyett a 861-est vettem meg:))
Az újrakezdés után itt tartok.


Szombaton a "Bocskaikerti Böködős" napon voltam Nöné-nél.
Fantasztikus volt , nagyon jó volt a hangulat, nagyon jól éreztem magam.
Köszi, hogy megszervezted.

2010. szeptember 9., csütörtök

Párnák














Mindkettő mintát már régebben hímeztem,
csak az összeállítás most lett kész.

A hölggyel volt egy kis gondom, mert először kereteztetni szerettem volna,
de nem kaptam hozzá olyan keretet , ami igazán tetszett volna.
2-3 év után párna lett belőle.

Füles ajándékba lesz , remélem, hogy örülnek majd neki.





2010. szeptember 3., péntek

Heart & Flowers +SAL






Elkészült egy újabb doboz.









Régen mutattam már ezt a mintát.
Nyár elején letettem, hogy majd egybe kihímzem az utolsó kettő részt:))
ahogy letettem szépen összehajtva úgy rá is felejtettem,
csak Xlekinél láttam, hogy ő már be is kereteztette.
Megkésve , elkészültem vele én is.

2010. augusztus 22., vasárnap

Heart & Flowers









Egy újabb TST minta.
Mi lesz belőle még nem tudom, mert elég picike lett ( 6,5 cm x 6,5 cm).
12,5 fils Zweigart hímzővászonra készült.
A színeket lecseréltem lilára.
Szerintetek minek állítsam össze?





A kirándulás alatt megnéztünk egy állatkertet is.
Ennek a kis földikutyának nagyon tetszett a fényképezőgépem,
és egyfolytában nekem pózolt.
Egy sorozatot sikerült készítem a különböző kis beállásaiból:))

2010. augusztus 18., szerda

Peaceful Lake House 2









Régen mutattam már a tóparti házat.
Nem sokat haladtam vele, mert nyaralni voltunk.
Mit lehet "csinálni" egy hosszú autópálya szakaszon?
Böködni:))

Az egyik boltban kis "kincsekre" bukkantam.




Olaszországban egy kis eldugott faluban található ez a hajó,
és a működését még Leonardo De Vinci talált fel.
A hajó még a mai napig működik, és viszi az utasokat
az egyik oldalról a másikra.

2010. augusztus 1., vasárnap

Peaceful Lake House 1



Kezd kibontakozni a ház formája.







Nem olyan régen érkezett meg ez a minta.
Gondoltam megnézem meg van-e minden fonál hozzá....
és ha egy picit öltögetnék?:))




A reggeli napsütésben megcsillanó kis üveggolyók.

2010. július 28., szerda

Ez+az






Manka kis virágmintáját hímeztem ki,
először kettő szállal és minden második szembe öltve,
majd egy szállal mindegyikbe öltve.
Tűpárnának állítottam össze .






Varrtam egy táskát a lila blúzomhoz:))
Nem a legjobb lett, mert olyan puhácska, nincs tartása.
Nem használtam táskamerevítőt, csak flízt.
Ha megpakolom, akkor nem látszik annyira:)



A heti cseppem most ilyen lett.

2010. július 25., vasárnap

Doboz







Régebben hímeztem ezt a mintát, csak most állítottam össze.

Az összeállítással voltak gondjaim, hogy a mintát: mivel kell ragasztani,
mire kell ráfeszíteni,
és hogy rögzítem a doboz tetejére?
A tetőre kétoldalas ragasztóval rögzítettem, majd nehezéket tettem rá,
hogy biztos odaragadjon,
de mégis olyan mint ha néhol elengedte volna, és mozogna:((
Ti hogy szoktátok rögzíteni?









A héten a pókok "szabin" voltak, és nem igazán szőttek szép hálót:)

2010. július 19., hétfő

Peaceful Lake House





Egy újabb Dimensions minta.
Kezd kibontakozni a ház körvonala, mely egy tóparton áll.




Esőre várva.
Sajnos a várva várt eső nem érkezett meg, amit mára mondtak,
még a pókhálók is porosak:((


2010. július 15., csütörtök

The Postman 7










KÉSZ!

Elég nehézkes lett a befejezés, de kész lettem vele.
Egy kis balszerencse ért, mert eltört a szemcsim,
és 8 nap volt mire megforrasztották.
Mivel már annyira összeforrtunk, hogy nélküle nem igazán mennek a dolgok,
így 8 napos kényszerpihenőn voltam:(((
Majd újult erővel neki láttam, és íme az eredmény:))